Előzetes régészeti kutatások
A kápolna kutatásának kezdetén, 2020-ban a Dobó István Vármúzeum szakemberei, illetve önkéntesei fémkeresős felderítést folytattak, amely során gazdag fém leletanyag került elő. Ugyanekkor sikerült felmérni a kápolnarom kiterjedését is, elkészítve annak első digitális magasságmodelljét. A fémkeresős felderítések során főként 17–18. századra keltezhető leleteket találtak, melyek közül kiemelkednek az ezüst érmék (I. Lipót, VI. Károly és II. Miksa Emánuel 1676 és 1724 közt vert egykrajcárosai), a liturgikus szertartások alkalmával lapozott könyvek veretei, a szakrális hely búcsújáró voltára pedig három kegyérem és kis keresztek utalnak. Unikális lelet továbbá egy aranyozott ezüst, áttört díszű veret, valamint a késő bronzkorra keltezett tokos balta. Mindemellett számos vasszeg került elő, melyek az egykori kápolna szerkezetére utalnak.
A tervásatás eredményei
Az előzetes régészeti felderítést követően három ütemben zajlott a régészeti feltárás 2023–2024-ben. 2023 májusában az épület nyugat-keleti hossztengelyében egy 25 méter hosszú kutatóárkot nyitottak a régészek. Ennek keleti végében feltárták a templom szentélyének mintegy 112 cm széles és 155 cm magasan álló, belül vakolt falszakaszát, az árok nyugati végében pedig azonosították a templom nyugati főbejáratának 165 cm magas falait. A bejárat felett egykor kis harangtorony állt; az épület falazata agyagba rakott mészkőből készült.
A 2024. évi feltárások alkalmával sikerült teljesen tisztázni a templom alaprajzi szerkezetét. Kirajzolódott a kosáríves szentély, az északról csatlakozó sekrestye, a hosszház két hajófalán sorakozó falpillérek, köztük a négy kosáríves oltárfülke. A nyugati homlokzat különlegessége, hogy homorúan hátraívelt kiképzésű volt. A kápolna két csigalépcsője: a nyugati toronyba felvezető háromnegyed-kör alaprajzú helyiség, valamint a sekrestye emeletére és a szószékre vezető lépcsőház is jó állapotban maradt ránk. Ugyanebben az évben a sekrestye belső falsíkjain épen megmaradt, összefüggő vakolt felületet találtak a régészek, az ebbe belekarcolt évszám (1780) a templom felhagyása előtti utolsó felújítást datálja.
A feltárások során megismert épület összetett alaprajza és impozáns, mintegy 22,5 méteres hossza jócskán meghaladja a klasszikus értelemben vett (fogadalmi, szőlőhegyi vagy temető-) kápolnák dimenzióit, inkább egy falusi vagy még inkább mezővárosi építészetben előforduló nagyobb méretű templomot idéz elénk, melynek több, mint két méter magasan álló felmenő falait sikerült kiszabadítani a romok fogságából.
